Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint nem fogalmaz pontosan a törvény, így a pedagóguson múlik, hogy milyen érzékenyítő órákat tart.
„A törvényt nagyon nehéz lesz alkalmazni, tudniillik az, hogy a születési nemtől, megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítése, hogy ez alatt mit értünk, vagy mit értsen a szakma, ezt nem egészen látjuk, hiszen szó nincs arról, hogy ha az iskolában érzékenyítés történik, hogy az népszerűsítés volna, de kérdés, hogy mit ért ezalatt például a tankerületi központ igazgatója, vagy bárki más, aki a pedagógussal szemben eljárhat” – mondta a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja, aki szerint nagy nyomás lesz a tanárokon emiatt. A műsorban beszélt arról is, hogy az iskoláknak június 29-ig kötelességük a gyermekfelügyelet, utána ez az önkormányzatok feladata, így a tanárokat nem lehet kötelezni a táboroztatásra.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt